Lounge hangulat a teraszon

2013. július 31.

Ezen a héten kedvenc kültéri bútorainkból válogattunk, természetesen a teljesség igénye nélkül. Olasz, német, spanyol és belga trenddiktáló gyártók kollekcióit lapoztuk át, így a B&B Italia, Paola Lenti, a Kettal, a GandiaBlasco, a Dedon és az Extremis újdonságaiból csemegéztünk, a legdögösebb darabokat pedig megosztjuk Önökkel.

A terasz ma már egyfajta kültéri lounge, amelynek kialakítása során a kényelem és a funkció, no meg az esztétika egyaránt kiemelt szempontok.  A társasági összejövetel, a személyes elvonulás, az árnyékolás és a napozás egyaránt fontos ismérve a terasz berendezésének.

A nagy gyártók katalógusaiban a jól megszokott kanapé és étkező összeállítások mellett újabban a térelválasztók és az ún. shelter vagy cabana, azaz menedék típusú, sátorszerűen, vagy tetővel kialakított privát terek is megjelentek. Ezek mintegy szobaként jelennek meg a kültérben, vagy épp az árnyékolás, illetve az elválasztás funkcióját oldják meg.

Ha már az árnyékolásnál tartunk, a hagyományos napernyők helyett választhatunk amolyan sátortetőszerű darabot, vagy épp paddal kombinált változatot, illetve tengerparti sátrat is, hogy a klasszikus kerti berendezésnél tovább lépjünk.

Persze nem csak árnyékolóval, hanem növénnyel is kombinálhatjuk a kültéri ülőalkalmatosságokat, lásd a holland Extremis egyszerű, mégis látványos termékét!

A bútorok természetesen professzionális, e célra szabadalmaztatott, speciális kültéri anyagból készülnek, UV- és esőálló kivitelben – vagy rattan hatással, vagy modern, kárpitozott ülőgarnitúrára emlékeztető megjelenéssel, vagy épp csipkés, romantikus kivitelben, illetve szövött-fonott színes struktúrákkal.

Kevésbé romantikus, sokkal inkább kerti hangulatot ad a fa-fém kombinációjú, praktikus kültéri bútorok sokasága.

A hagyományos kanapé formák mellett puffok, gombaszerű darabok, matracok közül is választhatunk sőt a bútorok mellett a kültéri szőnyegek is divatba jöttek.

Az én személyes kedvenceim a hagyományos napágyakat, hintákat újragondoló, rendkívül látványos, függesztett székek, pihenőágyak, melyek valóban kényeztető pihenésre csábítanak – hogy a szabadság érzetéről ne is beszéljünk…